Közhelyként hangozhat, de a mai idők alapvető változást hoztak a munkaerőpiacon is. Napjainkban az ember gyakran rákényszerül, hogy megtanuljon, elsajátítson olyasmit is, amihez korábban semmi köze nem volt, amit régebben soha nem csinált, nem tanult. Hirtelen kiderül, el kell végeznie a főiskolát ahhoz, hogy megtartsa a munkahelyét – gyakran harminc-negyvenvalahány évesen, természetesen a munka mellett.

Hogyan is néz ki ez a valóságban? Az egész napos hajtás után jöhet a rövid alvás (jobb esetben, mert olykor előfordul, hogy az alvás kimarad), majd reggel az ember fáradtan ébred, ideges a munkában, kikészíti a sok rohanás és a stressz. Mindent úgy akar elvégezni, ahogyan elvárják tőle. Munka után, főleg a hölgyek esetében, következik a bevásárlás, a házi munka. És estére marad a tanulnivaló, ami valahogy sehogy sem akar „magától belemászni” az ember fejébe.

Hogy fér ez mind a fejembe?A könyv sorai közül egyszer csak olyan mondatok törnek elő, hogy „holnap már tényleg meg kell venni a fiamnak azt a nadrágot”, „hú, de koszos a függöny, ki kell mosnom” – aztán egy óra múlva arra eszmél az ember, hogy iszonyatosan fáj a tarkója, mert elaludt a könyv felett. „Már megint nem tanultam semmit”, mondja magának, ám másnap minden ugyanúgy ismétlődik, és a fáradtság érzése kérlelhetetlenül elmélyül. Az ember egy idő után rájön, hogy sem a kávé, sem a „szárnyakat adó” energiaitalok nem segítenek, és egyre gyakrabban kezdi érezni: testi egészségével sincs minden rendben. A stressz egyre csak mélyül, és az agy működése, a szellemi képességek romlanak.

A szív és az agy összjátéka

A hagyományos kínai orvoslás azt mondja, hogy az agy megfelelő működéséhez elengedhetetlen a szervezet valamennyi energetikai rendszerének összjátéka, szükség van mindenfajta energiaminőségre. Amint bármelyik rendszeren belül valamilyen hiány vagy diszharmónia lép fel, az törvényszerűen megmutatkozik az agy működésében is. Az agyműködés (a központi idegrendszer) kiegyensúlyozott, megfelelő, jó működésének alapvető feltétele az átjárható, egészséges érrendszer. Hiszen a szükséges tápanyagok az ereken keresztül jutnak be az agyba, és bármilyen szív- vagy érrendszeri probléma az agyi folyamatok rosszabbodásához vezet: legyen szó akár az irányító tevékenységről, akár a „magasabb rendű” – mentális vagy „megismerő” – elemző és emlékezésbeli képességekről.

A következő alapvető tényező a pszichikum, vagyis a lélek állapota. Az érzelmek mentális folyamatok blokkolására is képesek. „A lélek a szívben lakozik, de az agyban tevékenykedik”, állítja egy régi közmondás. Hogyan „dolgozhat” a félelem, a szorongás, a feszültség és az elnyomott harag által sújtott lélek? A válasz rendkívül egyszerű, hiszen ilyen helyzeteket már bizonyára mindannyian átéltünk.

„Komplett szerviz” a központi idegrendszernek

Csak tudjak figyelni!Véleményem szerint ilyen esetekben a STIMARAL egyértelműen a legideálisabb készítmény, mert megterhelő helyzetekben képes teljes körű segítséget nyújtani. Bioinformációival, valamint a szív, a szívburok („a vérerek ura”), a tüdő, a máj, a kormányzó stb. meridián energetikájára kifejtett hatásával, illetve a benne található 5-féle adaptogén gyógynövénnyel „komplett szervizt” nyújt a központi idegrendszer számára. Finoman, egészségesen növeli a koncentrálóképességet, a részletek érzékelésének képességét, felszabadítja az érzelmi feszültségeket, és biztosítja a teljes értékű, zavartalan alvást, amivel lehetővé teszi az erők regenerálódását minden szinten.

Nem feledkezhetünk meg azonban a CELITIN-ről sem (amely a diákok körében is egyre népszerűbb). Az érrendszer „karbantartása" mellett jótékonyan hat az idegsejtekre. A CELITIN és a STIMARAL elegendő energiát és tápanyagot biztosítanak az agynak – és teszik mindezt mindenféle negatív mellékhatás nélkül. Mindemellett hozzájárulnak az egészség fenntartásához, hiszen erősítik a szervezet ellenálló képességét a környezet káros tényezőivel és a kórokozókkal szemben. Mindkét készítményt bátran használhatják fiatalok és idősebbek is. Előnyös hatásaikról sokszor olyan esetekben is megbizonyosodhatunk, amikor egyéb étrend-kiegészítők és gyógymódok már csődöt mondtak.

A készítmények természetesen nem tanulják meg helyettünk a tananyagot, de segítségükkel lerövidíthető az információk elsajátításának ideje, a tudás „élettartama” pedig sokkal hosszabb lesz. A szükséges időpontban olyan ismeretanyagok is a felszínre bukkanhatnak, amelyeket már rég elfeledettnek gondoltunk.

Végül egy javaslat: győződjenek meg minderről saját maguk!

Dr. Barta Gizella

http://www.natursziget.com/energy-orvosaink-ajanljak/20101202-az-idegrendszer-masodik-lelegzete

A bejegyzés trackback címe:

https://energyklubsopron.blog.hu/api/trackback/id/tr272557646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása