Egy koktélruhás nő gyönyörű, meztelen háta ugyanolyan izgató lehet a férfi számára, mint egy rafináltan kivillantott dekoltázs. Olykor azonban előfordul, hogy ezeket a terveket keresztülhúzza az akne. Paradox módon éppen a fiatal lányoknak vannak ezzel gyakran komoly problémái.

Büszke lehet rá...Pedig pontosan ők azok, akik a báli szezonban alig várják, hogy levethessék a hétköznapi farmert és trikót, és csodálatos alkalmi ruhát ölthessenek magukra. Az sem számít azonban ma már rendkívülinek, ha egy 25-nél idősebb hölgynek vannak gondjai a hátán éktelenkedő bőrhibákkal, ezért nem mer merészebb ruhába bújni.

A háton megjelenő aknét a hagyományos orvostudomány általában étrendváltoztatással, esetleg meghatározott készítmények használatával próbálja eltüntetni. Ez azonban több hétig is eltarthat. Mit tehetünk akkor, ha a hát vagy a dekoltázs bőrét gyorsan, alig néhány nap alatt kellene kitisztítanunk? Elvégeztünk ezzel kapcsolatban egy kísérletet, amelyhez a Biotermalt hívtuk segítségül.

Harmadkori fürdő

A Biotermal bioinformációs fürdősó, amely a podhájskai termálforrás vizének felhasználásával készül. Tudjuk, hogy ez a harmadkori tengervíz nyomelemekben és ásványi anyagokban igen gazdag, a világon egyedülálló és rendkívül jótékony hatású az egész emberi szervezetre. Részletes klinikai tanulmányok bebizonyították, hogy regeneráló hatása sok esetben mélyebb és hosszabb ideig érvényesül, mint a Holt-tenger vizéé.

Aki kipróbálta már a Podhájska forrás vizét – akár közvetlenül a forrás helyszínén, akár otthon a kádban, a Biotermal fürdősó révén –, az jól tudja, hogy a víz először megnyugtatja, puhává teszi és kitisztítja a bőrt. Az általunk végzett kísérlet során megtapasztaltuk, milyen hatása van a borogatásnak, azaz a vízben feloldott Biotermalnak. Bár a korábbi tapasztalataink alapján is jó eredményre számítottunk, a fejlemények annyira megleptek bennünket, hogy csak ámuldoztunk. A teszt alanya egy 21 éves lány volt, akinek általában nincs problémája a bőrével, ám nagyobb lelki terhelésre (pl. vizsgaidőszakban), helytelen táplálkozásra (ahogyan általában a diákok szoktak), illetve alváshiányra a szervezete bőrproblémákkal reagál.

A teszt

Két evőkanálnyi Biotermalt feloldottunk körülbelül 3 liter, 42-45 Celsius-fokos vízben (ilyen hőmérséklet mellett készítik a sót, folyamatos párologtatással). Ebbe az oldatba merítettük a törülközőt, és ráhelyeztük a sérült bőrfelületre, esetünkben a hátra.

Az egész folyamatot 4 percenként ismételtük, egészen addig, amíg az összes oldatot fel nem használtuk. (Ez kb. 20 percet vett igénybe.) Borogatni közvetlenül a kádban érdemes – abban a fürdővízben, amelyben szintén feloldottunk 2 evőkanálnyi Biotermalt. A sérült bőrfelület finoman át is mosható az általunk készített oldattal. Fontos, hogy a fenti módon elkészített oldat (felettébb koncentrált) elegendő ideig hasson arra a bőrfelületre, amelyet igyekszünk megtisztítani az aknétól.

A mi esetünkben az eredmény azonnal látható volt. Már az első fürdő, illetve borogatás után a bőr észrevehetően megnyugodott, a vörös foltok eltűntek, és az összkép is láthatóan szebb lett. A hát az ötödik nap, tehát az ötödik terápia után tisztult meg teljesen. Ám már az első nap után jobb eredményt kaptunk, mint vártuk. Két nap terápia után a hát már koktélruhában is jól mutatott.

Javaslat

Természetesen az aknéval kapcsolatos problémát elsősorban belső tisztítással kell megoldani. Ám elsősegélyként a Biotermal kiváló szolgálatot tesz. Érdemes minden fürdő után használni a Cytovital krémet is, hogy a hatás még állandóbb és mélyebb legyen. Az eredmény biztosan mindenkit boldoggá tesz.

http://www.natursziget.com/energy-nalunk-bevalt/20110113-a-gyonyoru-meztelen-hatert

A bejegyzés trackback címe:

https://energyklubsopron.blog.hu/api/trackback/id/tr472623678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása